A. Mezőgazdasági vállalkozások adó- és járulékfizetési kedvezménye
A járulékfizetési, illetve egyéb könnyítéssel érintett vállalkozások körét kiterjesztették a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások körével (pl. szőlőbortermelés, szőlőtermesztés, növénytermesztés). Így irányadó ezen vállalkozásokra is a SZOCHO, járulékfizetési kedvezmény, KIVA adóalap kedvezmény.
B. Európai Uniós támogatások
A 2014-2020-as programozási időszakban Európai Uniós támogatásban részesülő vállalkozásoknál az egyes támogatásokra irányadó határidők szempontjából hosszabbítási lehetőségeket biztosítanak.
Az Irányító Hatóságok a veszélyhelyzet fennállása alatt ezen támogatások behajtását nem tudják kezdeményezni, valamint nem tudják az azokhoz fűződő biztosítékaikat érvényesíteni. Ha a támogatott projekt épp megvalósítás alatt áll, vagy a támogatást most nyerték el és azzal összefüggésben szerződéskötés előtt állnak, a határidők (pl. szerződéskötés, projekt megvalósítása, zárójelentés leadása) különböző mértékben meghosszabbodnak.
C. Munkahelyvédelmi bértámogatás
Április 16-tól elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás, melyet a munkavállalók közvetlenül kaphatnak a munkáltató és a munkavállaló közös kérelme alapján:
- támogatás mértéke: a kieső időre járó nettó távolléti díj (2020. március 11-re megállapított) 70 százaléka, legfeljebb 75 ezer Ft / fő / hó => összesen legfeljebb 215 ezer Ft // fő érhető el a támogatás teljes idejére;
- csökkentett munkaidő és ezen felüli egyéni fejlesztési idő vállalásával:
- csökkentett munkaidő (eredeti munkaidő 50-70%-a), de a csökkentés után is legalább napi 4 órában foglalkoztatott munkavállaló után és
- csökkentett munkaidőn felüli egyéni fejlesztési időben is meg kell állapodni, amely a kieső munkaidő 30 %-a, amely alatt munkát nem kell végezni, de rendelkezésre kell állni;
- mind a csökkentett munkaidőre, mind az egyéni fejlesztési időre munkabért kell fizetni;
- támogatás időtartam: legfeljebb 3 hónapig;
- létszámtartási kötelezettség: támogatás idejére és azt követő egy hónapig, a kérelem benyújtáskori stat. állományi létszámra vonatkozóan (nem csak az adott munkahelyre!)
- további feltételek
munkavállalóra:
- Ugyanazon munkaviszonya folytán nem részesül részmunkaidőhöz kapcsolódó egyéb támogatásban.
- Legalább a veszélyhelyzet kihirdetésének napjától (2020 március 11.) a munkáltatóval munkaviszonyban állt.
- Nem tölti felmondási idejét.
munkáltatóra:
- 6 hónapja működik, nem áll csődeljárás, végleszámolási eljárás, felszámolás eljárás alatt
- december 31-én nem nehéz helyzetben lévő vállalkozás, akik a COVID-19 vírus járvány miatt váltak azzá, vagy gazdasági, pénzügyi nehézségeik lettek;
- nem részesül egyéb munkahelyteremtő, munkahelymegőrző, illetve kutatási és fejlesztési támogatásban;
- a válság kapcsán a munka átütemezésére irányuló munkaidő-beosztási lehetőségeket kimerítette (pl. munkaidőkeret lejárt vagy lezárásra került, egyéb átütemezési lehetőségek kimerültek, például a kiadható szabadságok felhasználásra kerültek, vagy a munkavállalóval erre irányuló megállapodások már megköttettek);
- Rendezett munkaügyi viszonyokkal rendelkezik (azaz pl. munkaügyi bírság, elmaradt járulékfizetési kötelezettség (stb.) nem áll fenn.)
Benyújtáshoz szükséges iratok:
- Munkavállaló és munkáltató közös kérelme, amely a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz nyújtandó be (nem kell egyszerre a teljes létszámra, fokozatosan is lehet): https://nfsz.munka.hu/Allaskeresoknek/Lapok/ak_tamogatasok.aspx
- Kidolgoztuk az indokolást a cég nehéz helyzetéről és minta munkaszerződés módosítás a fenti kérelemhez (igény esetén ügyfeleinknek rendelkezésre bocsátjuk);
D. Munkaidőkeret alkalmazás
- Munkaidőkeret meghosszabbítása: április 11-től hatályos, legfeljebb 24 havi munkaidőkeretet rendelhető el;
- Munkáltatói terhek 6 hónapos halasztott fizetése: munkaidőkeretben való foglalkoztatás esetén a le nem dolgozott, de kifizetett munkaidő után.
E. Támogatások, kedvezményes hitelek
E.1 NHP Hajrá
- részletei előreláthatóan április 17-én válnak ismertté, kereskedelmi bankok fognak a versenyző termékekkel megjelenni, visszatérünk rá;
E.2 ÚJ GAZDASÁGÉLÉNKÍTŐ, VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ KÉSZPÉNZ TÁMOGATÁS BERUHÁZÁSOKRA
Háttér
- Cél: a COVID-19 vírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások fejlesztéseinek támogatása,
- támogató: Külgazdasági- és Külügyminisztérium, kezelő szerv: HIPA,
- De minimishez hasonló támogatás, melynek vállalatonként igénybe vehető maximális kerete 800 ezer euró, de a korábbi, 200 ezer eurós de minimis keretet nem érinti,
- relokáció esetén is igénybe vehető,
- keretösszeg: 50 milliárd Ft.
Kik pályázhatnak
- Magyarországi feldolgozóipari és business supporting szolgálató közép- és nagyvállalatok (budapestiek és Pest megyeiek is) akik,
- december 31-én nem nehéz helyzetben lévő vállalkozás, akik a COVID-19 vírus járvány miatt váltak azzá, vagy gazdasági, pénzügyi nehézségeik lettek,
- akik nem felelősek a gazdasági visszaesésért, de akik árbevétele vagy megrendelésállomány értéke igazolhatóan legalább 25%-ot esett vissza,
- akinek a felmerült veszteségekre nincs biztosítása vagy a biztosítása alapján nincsen lehetősége a károk megtérítésére.
Támogatási összeg
- 150 000 – 300 000 euró beruházás között 30%,
- 300 001 – 500 000 euró beruházás között 40%,
- 500 001 – 1 600 000 euró beruházás között 50%,
- heteken belül várható az intézkedése kiterjesztése 1 600 000 euró feletti beruházásokra is, 50%-os támogatási arány mellett.
Vállalások
- A projekt megkezdése előtti 12 hónap átlaglétszámát a projekt befejezéséig, de legalább 2020. december 31-ig átlagban fenn kell tartani,
- a projektet legkésőbb 2021. június 30-ig le kell zárni.
Egyéb
- A támogatás formája 100% előleg,
- a projekt a benyújtás és visszaigazolás után kezdhető meg,
- 2-3 hét alatt megszülető döntés,
- támogatási szerződéses tárgyalások helyett azonnali támogatói okirat kiadása és aláírása.
E.3 AZ EXIMBANK VISSZATÉRÍTENDŐ KONSTRUKCIÓI
Három új, egymással kombinálható program indítása 2020. december 31-i szerződéskötési határidővel (2 finanszírozás, 1 biztosítás):
- Kárenyhítő Hitelprogram 2020,
- Kárenyhítő Hitelfedezeti Program 2020,
- Kárenyhítő Biztosítási Program 2020.
Kik vehetik igénybe?
- Koronavírus-járvány miatt nehézségekkel szembesült vállalatok, melyek főkönyvi kivonata alapján legalább egy az alábbiakból teljesül, 2020. február 1-et követően (legalább 20% eltérés):
- nettó árbevétel csökkent,
- rendelésállomány csökkent,
- üzemi eredmény csökkent,
- vevő futamidő nőtt,
- szállító futamidő csökkent,
- csúszó beruházás,
- tervektől való elmaradás.
- Export értékláncban megjelenő vállalatok (exportőr, beszállító),
E.3.1 KÁRENYHÍTŐ HITELPROGRAM 2020
- Hitel összege legfeljebb:
- az éves bérköltség kétszerese,
- a 2019-es árbevétel 25%-a,
- KKV-k esetén 18, nagyvállatok esetén 12 havi likviditási összeg,
- HUF, EUR és USD alapon elérhető,
- 0,1 – 2,5% fix kamatozású, EUR alapon éven belüli KKV hitel esetén fix 0,1%,
- futamidő: forgóeszközhitel legfeljebb 3 évre, beruházási célú hitel legfeljebb 6 évre,
- keretösszeg: 400 milliárd Ft.
E.3.2 KÁRENYHÍTŐ HITELFEDEZETI PROGRAM 2020
- Fedezett hitel tőkeösszege legfeljebb:
- éves bérköltség kétszerese,
- 2019-es árbevétel 25%-a,
- KKV-k esetén 18, nagyvállatok esetén 12 havi likviditási összeg,
- garancia- és/vagy kezességvállalás mértéke:
- KKV esetén: tőkeösszeg 80%-ára
- nagyvállalat esetén: tőkeösszeg 50%-ára,
- futamidő: legfeljebb 6 év,
- HUF, EUR és USD devizanemben vehető igénybe,
- forgóeszközhitel és beruházási hitelre is igénybe vehető,
- hitelfedezeti díj a lejárattól függően:
- KKV: 25 bázispont (1-3 éves) – 75 bázispont (4-6 éves),
- nagyvállalat: 40 bázispont (1 éves) – 75 bázispont (2-3 éves) – 150 bázispont (4-6 éves).
E.3.3 KÁRENYHÍTŐ BIZTOSÍTÁSI PROGRAM 2020
- Ideiglenesen elérhető EU-s és EU-n kívüli fejlett országok irányába,
- HUF, EUR és USD alapon érhető el,
- éves díja: biztosított forgalom 0,2%-tól (függ a vevő országától és a vevő minősítésétől),
- akár 365 napos halasztott fizetésre.
F. Cégjogi intézkedések
Az alapvetően személyes jelenlétet igénylő céges kötelezettségek (taggyűlés, felügyelőbizottsági ülés stb.) teljesítése könnyebbé válik. Ezen ülések megtartása elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével főszabály szerint akkor lehetséges, ha a társasági szerződés ezt a lehetőséget tartalmazza. Ehhez képest a veszélyhelyzet alatt akkor is lehet elektronikus hírközlő eszköz alkalmazásával ülést tartani, ha a társasági szerződés ezt a lehetőséget nem tartalmazza.
- Amennyiben a cégben:
- 5 tagnál kevesebb van, úgy minden egyéb körülményt figyelmen kívül hagyva megtartható az ülés elektronikus hírközlő eszközön keresztül.
- 5-10 fő közötti tagság esetén az ilyen formában történő lebonyolítást a többségnek kell kérnie.
- 10 fős tagság fölött az ügyvezetés kezdeményezi.
- Az ilyen formában megtartott ülés lebonyolításának szabályait az ügyvezetés határozza meg. Szívesen segítünk a céges eljárásrendek kialakításában.
- Nagyon fontos ugyanakkor, hogy amennyiben a cég nem dönt ilyen formában megtartott ülések alkalmazásáról (valamint ülés tartása nélkül sem tud határozni), úgy a jogi személy ügyvezetése automatikusan különleges jogokat kap. A különleges jogkör alapján, amennyiben a tagság nem tud elektronikus hírközlőn keresztül sem határozni, úgy az ügyvezetés a taggyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben (például beszámoló elfogadása, egyéb azonnali intézkedések meghozatala) döntési jogkört kap. Amennyiben a tagok ezt ellenzik, úgy ez ellen kifejezetten tiltakozniuk kell.
- Ha ebben a jogkörében eljárva az ügyvezető meghozott valamilyen határozatot, akkor a veszélyhelyzet elmúltával ezen döntések hatályban maradásáról a tagoknak határozniuk kell 90 napon belül.
- Végül, ha a veszélyhelyzet alatt szűnne meg a cégben valamilyen tisztség (vezető tisztségviselői pozíció), akkor a jogviszony hatálya – bizonyos kivételekkel, mint például a vezető tisztségviselő visszahívása – automatikusan meghosszabbodik a veszélyhelyzet lejártát követő 90. napig. Figyelni kell tehát arra, hogy amennyiben a vezető tisztségviselők munkaviszonya nem a kivételek miatt szűnik meg, úgy a cégnek határoznia kell arról, hogy ez a szabály nem kerül alkalmazásra.