Ismerős a mondat?

Kicsit olyan ez, mint az, amikor azt mondja az anya vagy az apa, vagy legyen az bármilyen gondoskodó hozzátartozó, hogy „Amíg az én kenyeremet eszed, addig itt az történik, amit én mondok.”

Tényleg? És a felszín alatt vajon mi az igazi valóság?  

Ki kérte Tőled, hogy áldozd fel az életed? Ha mindezt örömmel Tetted, akkor rendben van. Mert valójában ez nem egy áldozat volt, hanem Te örömödet lelted abban, hogy dolgoztál.

Beszéljünk inkább erről.

A mai napig is örömöt lelsz abban, hogy sikeres vagy, hogy felnéznek rád, hogy mindenki ismer a városban, hogy cikkek jelennek meg rólad, hogy bármit megengedhetnél magadnak, bár Te inkább visszahúzódó életet élsz. Nem költekezel, nem utazol, csak ha munka miatt nagyon muszáj. Vagy el kell vinni a családot nyaralni.

A semmiből építettél föl egy olyan céget, amiről mások csak egész életükben álmodoznak. Amit Te soha nem kaptál meg otthon, azt mind megadtad a gyerekeidnek.

Csak egy dolgot ne felejts el, ezt soha nem kérheted számon a családtagjaidon. Az elmulasztott percekért, a feláldozott estékért, a munkával töltött hétvégékért cserébe nem kérhetsz feltétel nélküli lojalitást és nem kérheted azt, hogy ők is áldozzák fel az életüket a te művedért.

Tegyék félre az ambíciójukat, valósítsák meg a Te álmaidat, folytassák azt amit Te miattuk építettél egy életen keresztül.

Nem kérheted ezt, még akkor sem, ha Te vagy az apjuk vagy az anyjuk, a testvérük, a sógoruk, az anyósuk. Nem ők kérték, hogy értük tedd ezt meg, ezért nem várhatsz tőlük feltétel nélküli alázatot, mindenre való igent mondást, csak azért mert a Te kenyeredet eszik.  

Partnerséget, megértést, türelmet, együtt gondolkodást a jövőről várhatsz.

Fegyverletételt, szembehunyást, saját álmok feladását nem várhatsz és ha ezt kapod, fogjál azonnal gyanút.

Biztosan ezt akartam, ez volt a célom? A saját akaratomat, jövőképemet utódaimra ráerőltetni? Színlelt mosolyok és jóváhagyó bólogatások közepette látszatmegoldásokra építeni a cég jövőjét, csak azért mert így egyszerűbb?

Ők is csak azt akarhatják, amit én. Sok munka, teljesítmény bármi áron, jólét, biztos anyagi környezet.

A kérdés az, hogy a pillanatnyi kierőszakolt egyetértés arra vonatkozóan, hogy a környezeted kötelességtudatból tovább fogja vinni, azt amit Te egy életen át építettél, vajon nem csak a saját megnyugvásodat szolgálja-e?

Vannak-e olyan szilárd alapok, amelyek nem csak a Neked való megfelelésre épülnek, hanem tényleges hitre, belső motivációra, kiteljesedésre való igényre?  

Ezekre a kérdésekre választ kaphatsz, ha komoly szándékkal és elköteleződéssel felveted szeretteidnek, hogy kezdjétek el együtt tervezni a jövőt. Nem úgy, ahogy Te elképzelted, hanem úgy ahogy a kis családi közösség megállapodik. Kérdés persze, hogy mikor és hogyan meri tényleges szándékait megfogalmazni egy családtag?

Ha eddig nem merte elmondani, hogy mit érez és gondol, akkor most ez mitől fog megváltozni?

A jó hír, hogy mindig minden meg tud változni. Mi arra szerződünk a családokkal, hogy feltárjuk a tényleges szándékokat és ezt követően ülünk le együtt a térképasztal fölé és tervezzük meg a cél eléréséhez szükséges jogi és technikai lépéseket.  

Ezt úgy hívjuk, hogy jövőtervezés. Ebben a folyamatban mindenki részt vesz és megfogalmazhatja mit szeretne. Meglepő, de ha egy család bizalmat szavaz nekünk, onnantól nagyon sokat segít a jelenlétünk, mert külső független személyekkel sokszor könnyebb őszintének lenni, mint saját szeretteinkkel. Ilyenkor megjönnek a válaszok a ki nem mondott kérdésekre is. A cél az, hogy az „értetek dolgoztam egész életemben” mondat átalakuljon egy másik mondattá, valami ilyesmivé „mit tudunk ezzel együtt kezdeni”.